Nemzeti alapelvünk, hogy mozgás közben a ló arra törekszik, hogy négy lábára egyenlő teher essen. A ló - nyakának előrenyújtásával súlypontját előremozdítja. Az egyenlő teherviselés elvét ilyenkor csak úgy tudja fenntartani, ha hosszabban súlypontja felé lép hátulsó lábaival. De az állítás fordíva is igaz. A hátulsó lábak hosszabb lépése esetén a ló nyakát előre fogja nyújtani. Ugyanez áll oldal irányban is. Ha a ló válla az egyik irányba kibillen nyakát a másik irányba mozdítja el, a ló elferdül.

A nyak a ló legfőbb egyensúlyozási szerve. A nyak ezért mindig jó helyen van, annak tartása, ilyen, vagy olyan formája a hátulsó láb tevékenységét, a vállak és csípők helyzetét mutatja. Ha a nyak tartása nem tetszik a lovasnak, akkor valójában a hátulsó lábak tevékenységével, vagy a vállak és a csípők helyzetével elégedetlen. A nyak formájának szárakkal való kikényszerítése ezért hiába való, eredményre nem vezető tevékenység: a ló elveszti egyensúlyozási képességét és ezért hossz- vagy oldalirányban elveszti egyensúlyát , ennek következtében pedig meg is merevíti testét.

A ló hajlítása megkerülhetetlen feladat a lókiképzés során. Ha valaki nem hajlítja rendszeresen a lovát, sohasem fogja azt érezni, hogy lova teljesen engedelmes, lova nem lesz teljesen elengedett, nem lesz fordulékony, robbanékony, végül pedig csodálkozni fog sérülékenységén. A hajlítástól lesz ugyanis elengedett a ló (a hajlítással lehet nyújtani az izmokat), a hajlíátssal lehet egyenesre lovagolni és ezzel egészen finom segítségekre engedelmessé tenni a lovat (a ló a vállat be és a farat be közt egyenes), a hajlítással lehet a helyes egyensúlyt kialakítani és ezzel a fordulékonyságot biztosítani (a vállat be a belső hátulsó lábat lépteti a súlypont felé, a farat be a külsőt).

Az összeszedettség a lókiképzés egyik legfontosabb célja. Az összeszedettség egyrészről mentális állapot: a ló erőteljes figyelme és szándéka az együttműködés érdekében, másrészről fizikai állapot: a hátulsó lábak teherfelvétele az izületeinek hajlítottsága mellett, ezzel együtt a vállak könnyedsége (fordulékonyság), a hátulsó hajlékonysága (egészséges és gazdaságos mozgás). Az összeszedettség során a szár nem feszülhet meg. A feszes szár pont az ellenkezőjét, az összeszedéssel szembeni ellenállást jelzi. Az összeszedett ló mozgása könnyed, légies és délceg. Az összeszedett ló lovaglása pofonegyszerű.

A szár használata nem olyan egyszerű, mint aminek elsőre tűnik.

1. A szár meghúzásával nem feltétlenül lassul a ló. A ló hátulsó lábának mozgása ugyanis két egymástól függeten részletre osztható: a hátra és az előrelendülésre. Minél jobban hátra lendül a láb, a ló annál inkább tudja előrefelé tolni magát. A hátralendülés mértéke (szöge) arányos a ló sebességével. Minél nagyobb a hátulsó láb előrelendülésének mértéke (szöge), annál nagyobb a hordozóerő, annál fordulékonyabb a ló. Szárral azért nehéz lassítani a ló mozgását, mert az nem a hátraszöget (a tolóerőt és ezzel a sebességet), hanem az előreszöget (a hordozóerőt, a lendületet) csökkenti. A kéz ezért nem hathat hátra. Ha a szársegétség során a ló nyaka rövidül, akkor túl erős volt a kéz, a lovas a ló lendületét rombolta - akarata ellenére.

2. A képzett és teljesen elengedett ló a külső (indirekt) szár hatására fordul, mert az ilyen ló érti és elfogadja a szár oldalirányú nyomását. A belső szár használatának szükségessége merevségre, képzetlenségre utal. Minél merevebb a ló, annál inkább hatékonynak érzi a lovas a belső szár hatását, ugyanis a merevség eredményeként a belső szár hatásbahelyezésével a ló csípője az ellenkező irányba kiesik. Ezért érezheti (hamisan) a merev lovon ülő lovas a belső szár erőteljes fordítóhatását.

3. A szár tulajdonképpen több szerszám egy formába csomagolva. A lovasnak a szár használata előtt el kell döntenie, hogy a szár melyik funkcióját használja - a lónak pedig mindezt meg kell értenie és el kell fogadnia:

a) a szár állíthatja a ló fejét (a szár a zablánál oldalirányban hat),

b) a szár oldalirányban vezetheti a ló vállát (a szár a vállaknál hat oldalirányban - direkt és indirekt szárhatás)

c) a szár mélyebbre, vagy magasabbra igazathatja a lovat (a szár a zablánál hosszirányban hat - keretigazító/engedő szárhatás)

d) a szár hátraigazíthatja a ló törzsének súlypontját a nyak alakának változtatása nélkül (a szár a ló vállaknál hat - felvevő szárhatás)

e) kitartó szárhatás (a szár hatására a ló izmainak ellazításával reagál)

A szárhatásokat külön-külön is, de egyszerre is lehet alkalmazni. Magára a szárhatásra is reagálnia kell a lónak, de test és csizmasegítséggel meg lehet azt erősíteni. A szárhatások megtanulására és begyakrolására legegyszerűbb mód a kézen történő munka. 

A lovaknak rendkívül változatos színekkel rendelkeznek. A színeket öt alapszíncsoportban szokás sorolni.

Fekete:
A ló hosszú és rövid szőrei is feketék.

Pej:
A ló rövid szőre barnás árnyalatú, de a hosszú szőrök feketék.

Sárga:
A hosszú és rövid szőrök egyforma színűek.

Fakó:
Barnás árnyalatú szín, a fakó ló gyakran szíjalt hátú. A hosszú szőrök lehetnek feketék, de világosabbak is lehetnek a rövid szőröknél.

Szürke:
A szürke ló szőrében a több-kevesebb fehér színű is található. A szürke szín őszülés, a kor előrehaladtával a fehér szőrök számossága növekszik. Amikor még az alapszín is látszik, a szín meghatározásához azt is hozzá lehet mondani.

Bármit is produkáljon a ló, ha a keret szűk, ha a toroktáj zárt, nem lehet jónak minősíteni. A mesteri lókiképzést nem a feladat, például a piaffe, vagy a passage, hanem feladatokban fennmaradó hosszú nyak, a nyitott toroktáj jellemzi.

A három alapjármód: a lépés, az ügetés és a vágta.

A lépés négyütemű, lebegési fázis nélküli mozgás. Az egyik hátulsó láb után az azonos oldali elülső, majd a másik hátulsó, végül a másik elülső láb lép. A négy patadobbanás egyenlő időközben hallatszik. Hibás a lépés, ha az azonos oldali lábak majdnem egyszerre, vagy egyszerre lépnek. Ezt passzban járásnak nevezzük.

Az ügetés kétütemű, lebegési fázissal rendelkező jármód. Az ügetés során az átlós lábak egyszerre érnek talajra. A patadobbanások egyenletes időközzel hallatszanak.

A vágta háromütemű, lebegési fázissal rendelkező jármód. Először a külső hátulsó láb, majd a belső hátulsó a külső elülsővel egyszerre, végül a belső elülső láb ér a talajra. Ezek után következik a lebegési fázis. A ló jobb kézre és bal kézre is vágtázhat, a mozgást a külső hátulsó láb indítja.

A hátralépés kétütemű, lebegési fázis nélküli mozgás, az átlós lábak egyszerre érnek talajra.

Az iram a ló sebessége. A lovaglásban az iramot méter per perc mértékegységgel fejezzük ki. Az iram független az ütemtől, a járás ritmusától, ezért az iram (a sebesség) fokozásakor, vagy csökkentésekor az ütem nem változhat. A helyes ütem a ló fajtájától, vérmérsékletétől, de alapvetően a ló méretétől függ: a nagyobb lónak alacsonyabb, a kicsinek magasabb a helyes üteme.

A fenti három alapjármódon túlmenően léteznek még úgynevezett iskolajármódok is. Az iskolajármódok természetes jármódok: például az őzike a réten menekülve nem vágtában, hanem carriere jármódban, szökellve halad. A carriere a vágtához hasonló, de annál gyorsabb kétütemű mozgás, hol az elülső két láb, hol a hátulsó két láb ér egyszerre a talajra. Bár a ló a carriere jármódra természettől fogva képes, végrehajtása lovassal együtt, a lovas befolyását megtartva (!), mégiscsak igen hosszú és szakszerű munka eredményeként lehetséges.

Annak idején, amikor a Nemzeti Lovardában fiatal lovasként a lovagás rejtelmeibe kezdtek bevezetni, a Budapesti Lovas Klub akkori szakvezetői komoly figyelmet szenteltek a lovagláshoz kapcsolódó elméleti tudásunk fejlesztésére is. Ezt a hagyományt szeretném azzal feleleveníteni, hogy Junior Akadémia címen alrovatot indítok a Lókiépzés Egyszerűen című blogomon. Az alrovat célja, hogy a fiatal tizenévesek és segítőik egy helyen megtalálják az életkor figyelembe vételével összeállított tudásanyagot. A tudástár új cikkek írásával, a meglévők bővítésével, kiegészítésével folyamatosan bővül, abban címszavakkal lehet tájékozódni, szóval a rendszeres böngészést, a vissza-visszatérést mindenkinek szeretettel ajánlom.

Téma javaslatokat a kollégáktól szívesen fogadok.

A ló hátulsó lábának mozgása két teljesen elkülönülő részre osztható: a hátra- és előrelendülésre. A hátralendülés mértéke határozza meg az előrehaladás sebességét. Minél jobban hátralendül a ló lába, annál nagyobb a tolóerő, a ló sebessége. Az előrelendülés, a súlypont felé lépés ettől teljesen független és tartalmában is teljesen más hatású: az előrelendülés a hordozóerő. A hordozóerőtől, a hátulsó láb teherfevételétől lesz fordulékony, manőverezhető a ló. A hordozóerőre a hátasló esetében mindig szükség van. A hordozóerő maga a lendület. A tolóerőre, a hátulsó láb hátralendülésének mértékére viszont csak annyiban van szüksége a lovasnak, amekkora sebességgel szeretne haladni. Nagy sebességnél nagyra, kicsinél kicsire. Ha a hátralendülés szöge lecsökken, a ló lelassul, ha nincs hátraszög, akkor nincs tolóerő, akkor a ló előrehaladása megszűnik. Miután a hátraszög (tolóerő) és előreszög (lendület, hordozóerő) egymástól teljesen függelten, ezért a tolóerő megszüntetése nem jelenti a jármód beszüntetését is. Ez ad lehetőséget az állóhelyben végzett jármódok, az iskolalépés, a piaffe és az iskolavágta, a redopp és terre a terre lovaglására.

A szárral nem lehet a ló sebességét csökkenteni, mert az nem a hátraszöget, hanem az előreszöget akadályozza. Ha a lovas mégis ezt kísérli meg, az a szár helytelen használatát jelenti. Azért helytelent, mert a lendületet semmilyen körülmények között nem szabad rombolni, a hátulsó láb előrelendülését soha sem szabad akadályozni.